Dr. Draskóczy Magdolna vagyok, pszichológus, 4 felnőtt gyerek anyja és 8 iskoláskorú gyerek nagymamája.
Szakmai munkám során több területen megfordultam és szereztem tapasztalatokat.
Először egy vidéki munkaterápiás intézetben, a Benedek István féle Aranyketrecben dolgoztam és éltem együtt krónikus elmebetegekkel. Ennek a munkának nagy tanulsága volt számomra, hogy ezekkel az emberekkel is ki lehet építeni olyan kölcsönös kapcsolatot és bizalmat, hogy pici gyerekeimmel szabadon és félelem nélkül élhettem közöttük. A másság közel engedésének nagy élménye volt ez számomra.
Majdnem húsz évig egy kutatóintézet volt a bázisom, ami jobb keretet jelentett gyerekeim ellátásához, és emellett lehetőséget adott arra, hogy időnként egyetemen tartsak órákat, nevelési tanácsadóban vezessek csoportot, pszichodrámát és más terápiás módszereket tanuljak. Ebben az időben kapcsolódtam be nemzetközi kutatásokba is, amelynek eredményeképpen 1989-ben meghívtak Svédországba, a Lund-i egyetemre kutatónak. Hat évet töltöttem kint, közben elvégeztem egy három éves személyközpontú képzést Franciaországban. Ez az időszak a más kapcsolati- és munka-kultúrákkal való találkozás ideje volt számomra.
Ma csoportokat vezetek az ELTE-n szociális munkás hallgatóknak, csoportokkal és egyénekkel dolgozom, főtitkára vagyok a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesületnek, elnöke a személyközpontú pszichoterápiás egyesületek európai hálózatának és vezetőségi tagja személyközpontú pszichoterápiás és tanácsadási világ-egyesületnek. Vágyam az, hogy az itthon és külföldön, a személyközpontú szemléletben dolgozó emberek megismerjék egymást és egymás munkáját, és kölcsönösen gazdagodjunk ezáltal.